A Telex téved: a fesztiválozóknak nincs elegük a Fideszből – de egy hangos kisebbség valóban imádja szidni a kormányt

És még belőlük sem biztos, hogy Tisza-szavazó lesz, sőt!

Az érdeklődők megismerkedhetnek a vidékfejlesztés céljaival, valamint a jelenlegi támogatási lehetőségekkel, illetve tesztelhetik tudásukat a különféle vadon élő állatokról és növényekről is.
A tavalyi évhez hasonlóan az idén is tematikus programokkal készül a Sziget Fesztiválra a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat. Augusztus 8. és 12. között minden nap a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés egy-egy témáját mutatják be a Civil Szigeten – közölte a tárca. Az érdeklődők megtudhatják, mit tesz a VM a Kárpát-medence egyedi állat- és növényvilágának megőrzéséért vagy az élelmiszerbiztonságért, megismerkedhetnek a vidékfejlesztés céljaival, valamint a jelenlegi támogatási lehetőségekkel is.
Az MNVH Népi Vidék Olimpiát szervez, a fesztiválozók különböző ügyességi játékokat próbálhatnak ki. A közlemény szerint a látogatókat fotó- és természetfilm vetítés, mag- és terménybemutató, határőrök által elkobzott tárgyakból rendezett kiállítás, fejtörők és játékos feladatok is várják a VM és az MNVH közös sátrában. A különféle vadon élő állatokról, növényekről fajismereti totóval tesztelhetik tudásukat az érdeklődők.